Senki nem azért megy a hegyek közé, hogy meghaljon

Senki nem azért megy a hegyek közé, hogy meghaljon, mindannyian tudjuk: az a feladat, hogy felmenjünk és le is jöjjünk - fogalmazott az MTI-nek csütörtökön Klein Dávid hegymászó, aki több mint tíz éve ismerkedett meg a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolttal.

Mint mondta, a hegymászókat a siker hajtja, azonban alaposan mérlegelniük kell, mikor mit tesznek azért, hogy maximalizálják a siker esélyét úgy, hogy közben a lehető legalacsonyabb legyen egy esetleges tragédia lehetősége.

"Jó esetben az ember jól méri föl a hegyen kialakuló állapotokat és saját aktuális erőnlétét. Rossz esetben előfordulhat, hogy hibázik" - fogalmazott Klein Dávid. Kiemelte: a két magyar mászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter tudhatja csak, hogy miért vállalták el a hosszúnak számító, több mint 24 órás csúcsmászást. "Valószínűleg úgy érezték, fizikai állapotuk és a hegyen uralkodó körülmények lehetővé teszik, hogy egy hosszabb csúcsmászással érjék el a legmagasabb pontot" - tette hozzá Klein Dávid.
Kifejtette: a 8000 méter körüli - a közbeszédben halálzónaként emlegetett - magasságban drámai változások érik az emberi szervezetet. Mint mondta, leginkább egy erős részegséghez hasonlít az az állapot, amelybe a hegymászók 8000 méter körül kerülnek. "A gondolkodásunk esetlenebbé válik, természetesen ez hat az ítélőképességre is. A mozgásunk lassul, bizonytalanabbá lesz, a látóterünk beszűkül, a légzés nehézzé válik, a legeslegfelső, 8500 méter feletti zónában már csak 1-2 lépést teszünk meg percenként" - érzékeltette a helyzetet Klein Dávid.

Mint megjegyezte, 8000 méter fölött "tényleg annyira nehéz létezni, annyira emberidegen ez a környezet, hogy rendkívüli odafigyelést igényel a túlélés. Szinte az szorul magyarázatra, hogy mitől élünk túl ebben a magasságban, és nem az, hogy mitől halunk meg esetleg".
Kiemelte, hogy a motiváció is egy nagyon "trükkös" dolog, mert egy bizonyos pontig nagyon kell magukat motiválniuk a mászóknak, hogy menjenek tovább, de ha a csúcs már elérhető távolságban van, amikor az emberben tudatosul, hogy "már csak ennyi óra vagy ennyi méter hiányzik", akkor annyira el akarják érni, hogy kezdik feszegetni határaikat, ilyenkor nehéz visszafordulni, nehéz "elengedni a csúcsot".

Klein Dávid szerint nem azért nehéz megmászni a 8000 méternél magasabb hegyeket, így a Kancsendzöngát, mert hegymászó-technikailag annyira bonyolult lenne, hanem azért, mert a viszonylag egyszerű hegymászófeladatokat nagyon hosszú ideig és nagyon nagy magasságban kell végrehajtani. Hozzátette: az Alpokban például sokszor másznak technikailag sokszorosan bonyolultabb helyeken, de ott nem kell számolni extrém magassággal és ennyire hosszú idővel.
Felidézte, hogy a Kancsendzönga csúcsának meghódítása után a magyar hegymászóknak kétszer is kényszerbivakolniuk kellett, ami azt jelenti, hogy a hegymászók a szabad ég alatt, mínusz 30 fok körüli hidegben voltak kénytelenek éjszakázni, ilyen körülmények között pedig nemcsak az emberi szervezet, hanem az esetleges segítséget jelentő rádió akkumulátora is feladja a harcot.

"Azon nincsen különösebb csodálkoznivaló, hogy Zsolt rádiójának akkumulátora lemerült. Egyébként valószínű is, hogy az akkumulátor előbb merült le, mint maguk a hegymászók, hiszen az utolsó megfigyelés szerint az egyik hegymászó lefelé mozgott, miközben már nem volt rádiókapcsolat" - jegyezte meg Klein Dávid.
Hozzátette: léteznek bonyolult berendezések, amelyek segíthetik a hegymászókat, a lavinarádióval például a hó alatt rekedt mászókat meg lehet találni, de nem szokták magukkal vinni, mert "nem ez a nehézség a dologban". Úgy vélte, GPS használatának sincs túl sok haszna, a hegymászók jellegzetes alakzatok - például sziklagerincek - mentén navigálnak, azt jól meg lehet mondani, hogy rajta van-e valaki egy egy, maximum két lépés széles részen vagy nincs.

"Lehetne ilyen űrtechnológiákban gondolkozni, de nem az a baj, hogy nincs náluk egy bizonyos felszerelés, hanem az a baj, hogy nagyon-nagyon elgyengültek, valószínűleg végkimerültek" - mondta Klein Dávid a magyarokról. A kimerült embereknek a folyadék, mondjuk egy korty tea sokkal jobban hiányzik, mint valamilyen technikai eszköz - tette hozzá.
Ennek kapcsán elmondta, hogy ha az ember hosszú csúcsmászásra készül, nem rossz ötlet egy főzőfejet és gázt magával vinnie, hogy havat tudjon magának olvasztani. Erőss Zsolték esetében azonban nem lehet tudni, hogy eleve tervezték-e a hosszú csúcsmászást vagy időközben változtattak a stratégián, és az is lehet, hogy főző is volt náluk.

Kiemelte, hogy egyelőre nagyon sok a bizonytalanság, nem lehet tudni, pontosan mi történt. "Úgy gondolom, hogy ez lejátszott, befejezett történet, de nem ismerjük a végét, nem tudjuk, mi történt a tegnapi hírek óta" - fogalmazott Klein Dávid, hozzátéve: próbál mindenkit arra biztatni, hogy ismerje meg a tényeket ahelyett, hogy találgatásokból túlságosan messzemenő következtéseket vonna le. Hozzátette: még hosszú ideig fogják elemezni a történteket hangsúlyozottan azért, hogy tanuljanak belőle.

Klein Dávid felidézte, hogy 1999-ben találkozott először Erőss Zsolttal, 2003-ban pedig a pakisztáni expedíció alkalmával több hónapot töltöttek együtt.